Búcsúzunk

2018-11-09 10:31:09

Búcsúzunk

 

 

 

 

 

 

 

 

Búcsú egykori tanítványomtól, kollégámtól

Buruncz Marika emlékére

 

Az élet nagyon kegyetlen tud lenni velünk. Ezt érzem most, amikor egy KEDVES EMBERtől kell búcsúznom, aki a tanítványom volt, majd később kollégám Alapon, az általános iskolában.

Úgy alakult a pályafutásom, hogy 1982-ben az első munkahelyem lett az alapi iskola, s most 4 évvel a nyugdíj előtt, immár 10 éve ismét az alapi iskola életem meghatározó részévé lett.

Marikát kedves, szorgalmas, tisztelettudó, a világra nyitott, zeneszerető kislányként ismertem meg.

Később, amikor már felnőtt tanárként találkoztam vele, kollégaként, a véleményem nem változott róla. Azonnal jó kapcsolat alakult ki köztünk, a zeneszeretet volt elsősorban a közös  bennünk. Marika édesanyjával és Szántóné Marikával minden évben eljöttek a Huszics Vendel Kórus zenei világnapi és karácsonyi hangversenyeire. Majd ahogy egyre jobban megismertük egymást, annál több dolog kapcsán állapítottuk meg, hogy rokonlelkek vagyunk.

Ahogy egy ilyen családias környezetben szokás, gyakran beszélgettünk, véleményt cseréltünk a diákokról, a pedagógia szépségeiről és a pálya nehézségeiről. Együtt örültünk tanítványaink sikereinek, bármilyen területen is értek el sikereket, mindig büszkék voltunk rájuk.

Marika osztályfőnökként, történelmet, ének-zenét tanító tanárként, fejlesztő pedagógusként a gyerekekkel mindig nagyon megértő volt. Sokat hallottam a korábbi években az iskolai énekkart irányító munkájáról, a nyári táborok szervezéséről, amelyek sok-sok gyereknek nyújtottak életre szóló élményt.

Mindig önzetlenül segített. A faluban is számtalan felnőtt és kisgyerek köszönheti Marikának, hogy eljutott színházi előadásra Sárbogárdra, Székesfehérvárra, Dunaújvárosba, Budapestre.

A nyugdíjasokat, az idős embereket nagyon szerette és tisztelte, s ez a szeretet és tisztelet kölcsönös volt.

Csengő  énekhangjával Marika bensőségessé tette a közösségi ünnepeket.

A legrászorultabbakat minden körülmények között segítette. Több éven keresztül szervezte az erdélyi gyerekek számára a Mikulás adományokat, barátaival személyesen vitték el az ajándékokat az ünnep előtt.

Néhány éve az akkori 7. osztályommal Erdélybe mentünk a „Határtalanul” program keretében. Marikát kértem meg, hogy jöjjön el velünk, Ő tanította a történelmet az osztályban. Az a négy nap felejthetetlen maradt. Volt időnk hosszú beszélgetésekre, a sok közös élmény szinte mindig előkerült a későbbi beszélgetéseink alkalmából.

Most, hogy már Marika nincs köztünk, ezek az emlékek segítenek nekem, hogy mindig arra a kedves kislányra gondoljak, akit most már mindig a szívemben őrzök.

Szabadosné Grósz Mária a tantestület nevében

 

Nehéz szívvel írom e szavakat. Búcsúzni mindig nehéz, szívünk tele fájdalommal. A tantestület minden tagja egész héten könnyes szemmel lézeng az iskolában. Mindenhol Marcsikát látjuk. Látjuk a tantermekben a folyosón és a tanáriban. Minden helyiséget átitatja a lénye. 23 évet tanított iskolánkban. Kedvessége, vidámsága bennünk fog élni mindig. Mindenkinek sok közös emléke van vele. Közös munka, kirándulások, táborozások és még sorolhatnám. Mindig segítőkész, gyerekszerető volt. Sokat dolgozott másokért, sokat adott diákjainak.

Nagyon közel állt hozzám. 20 évig táboroztattam vele együtt. Bejártuk az egész országot. Elmondhatatlanul sok emlékem van vele. Sokszor Erdélybe vittünk adományokat a rászorulóknak. Nagyon nagy szíve volt. Szertette a gyerekeket és az életet. Felfoghatatlan, ami történt. Küzdött betegségével, ahogy tudott. Kicsi kos (párom hívta így) mindig nagyon harcos volt. Az utolsó küzdelmet azonban elvesztette. Miért kellett egy ilyen csodálatos embernek ilyen hamar távoznia? Felfoghatatlan és mérhetetlenül fájdalmas. Emléke átjárja a lelkünket és bennünk él tovább. Remélem, az angyalok majd vigyáznak rád drága Marcsika.

Mohácsi András a tantestület nevében